Kevesebb pénzből gazdálkodhat az egyház?
2009. szeptember 11. péntek 18:41
Minden bizonnyal csökken az az összeg, amellyel az egyház a jövő évben gazdálkodhat, és félő, hogy ez esetleg lényeges feladatai teljesítését súlyosan érinti majd - mondta Erdő Péter, bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke pénteken, az MKPK őszi ülése utáni sajtótájékoztatón.
Erdő Péter az MTI kérdésére elmondta: a Hiller István oktatási miniszterrel folytatott tárgyalása során konkrét költségvetési számok nem hangzottak el a 2010-es évre vonatkozóan. Az adatokra viszont az egyháznak minél előbb szüksége lenne, hogy a tárgyalásokat érdemben folytathassák - mondta.
Elképzelhetőnek tartotta, hogy törvénymódosításokat is kezdeményez majd a kormányzat az egyházak finanszírozását illetően, noha ők eddig nem kaptak semmilyen szöveget, amely az őket érintő törvények módosításának tervezetéről szólna.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puch Lászlót választották újabb 2...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...