Kevesebb kárt okoznak a vadplakátolók
2010. szeptember 18. szombat 09:45
Az MTI-nek nyilatkozó budapesti társasházi képviselők, gondnokok arról számoltak be, hogy falragaszokkal már csak elvétve találkoznak a házfalakon. Korábban, a 2006-os, és az azt megelőző választások után még állandó és költséges program volt a plakátok eltávolítása, majd a házfalak újrafestése.
Az elektromos cégek is úgy nyilatkoztak, hogy a kampányolásban részt vevő aktivisták mintha megtalálták volna a plakátolás kulturált módját.
Horváth Lajos, a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. ügyvezetője arról számolt be az MTI-nek, hogy a jelek szerint minden párt tiszteletben tartja a cég villanyoszlopait, kapcsolótábláit, egyéb közterületi műszaki berendezéseit, eszközeit. Jelezte azonban, hogy azért még most is történnek rongálások; az egyik budapesti kerületben éppen néhány napja a frissen festett oszlopokra ragasztottak plakátokat, ezzel kárt okozva a cégnek. Utalt arra, hogy a plakátok eltávolítása során a friss festék sem marad meg az oszlopon, vagy legalábbis megsérül a speciális festékből készült bevonat.
A vidéki városokban szolgáltató ELMŰ Nyrt. szóvivője is megerősítette az MTI-nek, hogy a pártok aktivistái között terjedőben van a plakátragasztás kulturált módja, és a korábbi kampányokhoz képest kevesebb a ragasztással megrongált kandeláber.
Boross Norbert elmondta, a plakátolók inkább az önkormányzatok által kihelyezett választási hirdetőoszlopokra helyezik ki a jelöltek plakátképeit, és a legtöbben tiszteletben tartják a villanyoszlopokat.
Közölte, nem csak a választási időszakban okoz gondot a vadplakátolás, hanem egész évben. Mint mondta, nem az "elveszett a kiskutyám"-jellegű hirdetések okoznak a cégnek százmilliós nagyságrendű kárt, hanem a különböző koncertek előtt kiragasztott reklámanyagok.
Több önkormányzat, köztük a fővárosi, legális, alkalmi hirdetőoszlopokat helyeztetett ki még augusztusban a közterületekre villanyoszlopok és fák köré, hogy elejét vegye a vadplakátolásnak. A fővárosi útvonalak mentén mintegy 1.700 ilyen plakáthelyet építettek, ezek listáját a pártok a www.budapest.hu internetes oldalon is elérhetik.
A főváros városarculati tanácsnoka, Bojár Iván András felhívást is közzétett, ebben arra kért minden jelölőszervezetet és jelöltet, hogy csak a kijelölt alkalmi politikai plakáthelyeket vegyék igénybe.
A szakember szeptember elején aztán arról számolt be, hogy ismeretlenek folyamatosan lopják a kihelyezett plakáttáblákat; a mintegy 1.700 alkalmi állványból addigra már 240-et elvittek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Nyomtalanul eltűnt Skóciában egy...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Több mint száz épületben pusztítottak...