Kevesebb az elöntött területek száma
2016. február 28. vasárnap 12:40

Mintegy 1200 hektárral, 75 200 hektárra csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága, a következő napokban ugyanakkor újabb csapadék várható - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).
Tizenegy vízügyi igazgatóság területén, 54 belvízvédelmi szakaszon tartanak fenn belvízvédelmi készültséget. Ebből 23-on elsőfokú, 30-on másodfokú, egy szakaszon pedig harmadfokú készültség van érvényben.
A víz alatt lévő földterületek 60 százaléka olyan lefolyástalan terület, ahonnan a belvíz nem tud befolyni az állami kezelésű befogadókba, mert nincs megoldva a vízmentesítés - írta az OVF. A közlemény szerint szombaton 194 szivattyútelepen 9,6 millió köbméter belvizet emeltek át, a január 11-én kezdődő védekezés óta pedig összesen 198 millió köbmétert, ami majdnem ötszöröse a Velencei-tó térfogatának.
A belvíz mellett a későbbi aszályra is készülnek a vízügyi igazgatóságok, 64 tározóban 44,7 millió köbméter belvizet tartanak vissza.
Az OVF közleményében beszámolt arról is, hogy országosan eddig 24 önkormányzat jelentett belvízvédelmi készültséget, 13 első, 11 másodfokban védekezik. A vízügyi igazgatóságok 5 önkormányzatnak nyújtottak segítséget, elsősorban műszaki tanácsadással, illetve adtak mobilszivattyút.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...

