Kétszáz tanya maradt áram nélkül egy favágó miatt
2017. november 08. szerda 13:50

Több mint kétszáz tanya és két cég telephelye maradt áram nélkül Csongrád megyében órákra, mert egy csengelei férfi a saját erdejében fát vágott és egy akác rádőlt a villanyvezetékekre - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
A kisteleki férfi ellen a közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és közérdekű üzem működésének megzavarása vétségének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A közlemény szerint a csengelei önkéntes tűzoltók kedd délelőtt kaptak bejelentést arról, hogy a település külterületén egy ismeretlen egy tíz méter magas fát vágott ki. Az akác ágai 200 méteres szakaszon megrongálták az elektromos vezetékeket, amelyek a közútra estek, majd felgyújtották az út melletti avart. Mindennek nyomán a környéken több mint kétszáz tanya és két cég telephelye maradt áram nélkül.
A rendőrség megállapította, hogy a favágó az erdő tulajdonosa; a férfi a kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Az áramszolgáltató a vezetékrendszert néhány órán belül helyreállította - közölte a főkapitányság.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Idén is megrendezik Fekete István...