Kétszáz gyerek részesülhet "élményterápiában"
2016. augusztus 08. hétfő 12:03

Súlyos betegségekből gyógyuló, illetve veleszületett rendellenességekkel élő gyerekeket táboroztatnak idén nyáron is Zalaszabarban, a Gyógyuló Holnapocska Táborban, ahol az Erzsébet-program támogatásával összesen kétszáz gyerek részesülhet "élményterápiában" - tájékoztatta a tábor vezetése hétfőn az MTI-t.
Idén nyáron hatodik alkalommal rendeznek élményterápiás táborokat Zalaszabarban - magántámogatók felajánlása mellett tavaly óta az Erzsébet-program keretében - azzal a céllal, hogy hosszabb kórházi tartózkodást követően a gyermekek pozitív önértékelése megerősödjön, meg tudjanak küzdeni a krónikus betegséggel járó pszichés nehézségekkel. A kalandterápiával segítik a társas kapcsolatokba való visszailleszkedést, az élet különböző területein az aktív részvételt és a személyes felelősség növelését.
A Szabadics házaspár 2010-ben indította el az első Gyógyuló Holnapocska Tábort a tulajdonukban lévő zalaszabari kalandparkban, ahol évről évre nőtt a részt vevő gyermekek száma. Idén öt turnusban összesen kétszáz gyerek tölthetett vagy tölthet el térítésmentesen egy-egy hetet a Kis-Balatonhoz közeli táborban. Ezúttal veleszületett szívbetegséggel, valamint reumatológiai problémával élő, továbbá daganatos betegségből gyógyult gyerekek lakták be a tábor épületeit az elmúlt másfél hónapban, ezekben a napokban égéssérült, a következő héten pedig siket és nagyothalló gyerekek vehetnek részt az egyhetes programban.
A táborok különlegessége, hogy a gyerekek nem elzárt környezetben, hanem egészséges társaikkal együtt élik meg a tábor által kínált kalandokat, s mindezt állandó orvosi felügyelet mellett, illetve harminc civil önkéntes segítő közreműködésével.
Az érintett egészségügyi intézmények - a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központja, a Semmelweis Egyetem Tűzoltó Utcai Gyermekklinikája, a Bethesda Gyermekkórház és a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja - nemzetközi hírű szakorvosai, vezetői is részt vesznek a táborok szervezésében és lebonyolításában, önkéntes alapon, díjazás nélkül.
MTI - Fotó: erzsebetprogram.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...