Kétmillióval akarták megvesztegetni a nyomozót
2015. október 12. hétfő 09:22
Kétmillió forinttal akarták megvesztegetni a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyik munkatársát - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában hétfő reggel.
A tudósítás szerint két férfi egy közösen lízingelt Maseratin veszett össze, mert egy idő után egyikük sem akarta fizetni - a Magyarországon 20 millió forintba kerülő - luxusautó bérleti díját. Egyikük azért is ki akart szállni az üzletből, mert úgy tudta, keresik a rendőrök és emiatt bujkált.
Társa felajánlotta, kétmillió forinttal megvesztegeti a nyomozókat, hogy szabadlábon maradhasson. A bujkáló férfi ki is fizette az összeget, a Nemzeti Védelmi Szolgálat viszont leleplezte a befolyással üzérkedő férfit és a neki segítő élettársát, a bujkáló bűnözőt pedig elfogták.
Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője az M1-en elmondta: az NVSZ feljelentése nyomán az ügyészség három embert hallgatott ki gyanúsítottként. Egy férfit és egy nőt befolyással üzérkedés, egy másik férfit befolyás vásárlásának bűntette miatt hallgattak ki - tette hozzá.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...

