Karácsony Gábor Fidesz-MSZP összefonódást sejt
2010. október 01. péntek 21:15
Az önkormányzatoknál állandó gyakorlat a zárt ülések elrendelése, a települések vezetői nem a közérdeket, hanem a mögöttük lévő gazdasági lobbik érdekeit képviselik - mondta sajtótájékoztatón az országgyűlési képviselő, aki pártja kampányfőnöke az önkormányzati választásokon.
Karácsony Gábor a választások egyik tétjének nevezte, hogy sikerül-e a helyi önkormányzatokban, a helyi demokráciában egy új politikai kultúrát megvalósítani, olyat "ami szakít az előző évtizedek mutyi-politikájával és ami nagyobb teret ad az állampolgári befolyásnak és lehetővé teszi egy új generáció megjelenését a helyi döntéshozatalban".
Mint mondta, az LMP fontosnak tartja a helyi népszavazások bátorítását, a részvételi költségvetés intézményének a meghonosítást.
Karácsony Gergely hangsúlyozta: az állampolgárok számára lehetővé kell tenni, hogy közvetlenül is befolyásolhassák a városuk fontosabb kiadásait, valamint meghatározhassák azt, hogy mire szeretnék költeni a saját adóforintjaikat.
Az országgyűlési képviselő szerint az elmúlt évtizedek két nagy pártja a kampányban ellenségként tekint egymásra, holott "Budapesten is és Kecskeméten is vannak erre jelek, valójában üzlettársai egymásnak".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

