Kaltenbach: a kisebbségek helyzete csak elvileg rózsás

A nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló 1993. évi törvény kimondja, hogy "anyanyelvét bárki mindenkor és mindenhol szabadon használhatja. A kisebbségi nyelvhasználat feltételeit - külön törvényben meghatározott esetekben - az állam köteles biztosítani". Ezek a feltételek azonban messze nem teljesülnek - mondta a szakember.

Úgy fogalmazott: a jelenlegi szabályozás egy olyan korszak örököse, melyre igaz a kritika, hogy egy jogállam nem engedheti meg magának, hogy "díszítő elemként" szépen hangzó, de gyakorlatilag végrehajthatatlan szabályokat foglaljon magába. A korlátlan nyelvhasználatot garantáló szabály nyilvánvalóan a "díszítő elem" kategóriájába tartozik.

"Nem tudok arról, hogy megindult volna a köztisztviselők tömeges nyelvi képzése, miközben köztudott, hogy a magyar lakosság természetesen beleérve a köztisztviselőket is nyelvi képzettség tekintetében az EU sereghajtója. Arról sincs tudomásom, hogy az állami költségvetés jelentős forrásokat mozgósított volna tömeges méretű nyelvi programok finanszírozására" - jegyezte meg. Kaltenbach Jenő szerint a jogalkotó elmulasztotta az általa alkotott jogszabály érvényesüléséhez szükséges intézkedések megtételét.

Azokban az országokban, amelyekben a nyelvhasználat valóságos ügy, és a jogi szabályozásnak nem "kirakatfunkciója" van, sehol sem található ilyen "bőkezű", általános szabály. A nyelvi jogok vagy személyhez, vagy területhez kötődnek. A földrajzi elv rendszerint a lakosságon belüli arányküszöbbel párosul. Ennek feltétele, hogy a kisebbséghez való tartozás, vagyis a kisebbségi jogok alanyainak köre egy jogállamhoz méltó módon meghatározható legyen, és éppen ennek a hiánya az, ami Magyarországon megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi a tisztességes megoldást - jegyezte meg Kaltenbach.

Kaltenbach Jenő szerint a magyarországi kisebbségek kivétel nélkül mind az identitásvesztés végpontjára jutottak, tagjaik nem beszélik nyelvüket, nem ismerik saját múltjukat, alig-alig ápolják kisebbségi kultúrájukat.

(mti)