Kábellopás miatt szünetelt a telefonszolgáltatás

2009. január 09. péntek 11:04

Kivágott három méter rézkábelt egy telefontársaság kapcsolószekrényéből két tiszaújvárosi férfi még szerdán Tiszapalkonya külterületén, emiatt a telefonszolgáltatás több településen szünetelt. A rongálással az elkövetők mintegy félmillió forintos kárt okoztak, a kábelért ötezer forintot kaptak - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek.

Gaskó Bertalan közölte: a telefontársaság bejelentését követően a rendőrség még aznap elfogta az elkövetőket.

A szóvivő elmondta, hogy a Tiszapalkonya külterületén található kapcsolószekrényből vitték el a három méternyi rézkábelt, amely mintegy nyolc kilogramm súlyú lehetett. A két gyanúsított először tagadta a bűncselekmény elkövetését, de a nyomozók az eltulajdonított kábelt Tiszaújváros egyik MÉH-telepén megtalálták.

Az elkövetők 15 ezer forint értékű rézkábelt tulajdonítottak el, hasznuk az eladással ötezer forint volt. A rongálással ennél jóval jelentősebb, megközelítőleg 500 ezer forintos kárt okoztak a szolgáltatónak.

A rendőrkapitányság vizsgálja azt is, hogy a két férfi a közérdekű üzem megzavarásának bűntettét megvalósította-e, mivel a kábel átvágása miatt a telefonkapcsolat több településen is szünetelt.

(mti)