Jóval kevesebb kárt okoztak a természeti csapások

2018. július 11. szerda 16:30

Jóval kevesebb kárt okoztak a természeti csapások

A viharos 2017 után 2018 első felében egyelőre viszonylag kevés kárt okoztak a világban a természeti csapások - állapította meg szerdai jelentésében a Munich Re német biztosítótársaság.  

A világ legnagyobb viszontbiztosítással foglalkozó cégének értékelése szerint 2018 januárjától június végéig világszerte mintegy 33 milliárd euró (10,7 ezermilliárd forint) kárt okoztak a természeti katasztrófák, ami elmarad a hosszú távú átlagtól.

"Mondhatjuk akár azt is, hogy ez a vihar utáni csend" - idézi a cég közleménye Ernst Rauchot, a Munich Re geológiai és klímakutató részlegének vezetőjét.

Tavaly három hurrikán több százmilliárd dollár kárt okozott a Karib-tenger térségében és az Egyesült Államokban. Az idei év legnagyobb vihara, amely Németországban a Friederike, máshol a David nevet kapta, januárban 2,7 milliárd dollár kárt okozott Írországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, a Benelux-államokban és Németországban.

A Munich Re rendszeresen közzéteszi becsléseit a világban természeti katasztrófák okozta károkról. Feljegyzéseik szerint 2005-ben volt legutóbb ilyen kevés kár az év első felében. Igaz, később minden idők legpusztítóbb vihara, a Kathrina hurrikán is abban az évben csapott le a Mexikói-öböl térségére, 125 milliárd dolláros kárt hagyva maga után.

Rauch most is arra figyelmeztet, hogy a trópusi viharok időszaka csak most kezdődik, és az év második felében várhatóan több kárt fog okozni a természet. A szakember a földrengésekre is kitért, amelyek ugyan váratlanul súlyos humanitárius helyzetet tudnak előidézni, de a gazdasági károknak csak mindössze tíz százalékát okozzák.

A Munich Re a természeti csapásokban meghalt emberekről is vezet statisztikát. A többéves átlag szerint a katasztrófák az év első felében mintegy 28 ezer emberéletet követelnek. Az idei ebből a szempontból is szerencsésebb az átlagnál, mert a halálos áldozatok száma mintegy 3 ezerrel marad alacsonyabb.

MTI - Fotó: Pixabay