Jelentős visszaesés az országos napilapok piacán
2009. augusztus 07. péntek 13:14
Az auditáló szervezet 181 kiadvány - köztük a négyből három politikai napilap (Magyar Nemzet, Népszabadság, Népszava), a háromból két bulvárújság (Blikk, Bors) mellett az egyetlen hazai sportnapilap (Nemzeti Sport) fontosabb adatait - tette közzé. (A Magyar Hírlap és a Napi Ász nem tagja a Matesz-auditnak.)
Ezekből az adatokból az olvasható ki, hogy a Népszabadság 108,5-ről 92,3 ezerre csökkenő átlagos eladott példányszáma 15, a Magyar Nemzet 59,2-ről 52,4 ezerre csökkenő mutatója 11 százalékkal múlja alul az egy évvel korábbi értéket.
A Népszava - amely 2008 második negyedében 22,1, idén április-május-júniusban pedig 19,7 ezer példányban fogyott egy átlagos napon - 11,5 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni.
A bulvárpiacot vezető - egyben a legnagyobb példányszámban értékesített - Blikk eladása 12,3 százalékkal, 235 ezerről 206,6 ezerre esett, míg vetélytársa - amelynek felvásárlását a versenyhivatal a közelmúltban nem engedélyezte számára - 15 százalékkal javított tavaly április és június közötti eredményén: 75,3 helyett 86,7 ezer fogyott belőle.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Liptai Claudia Demján jobbkezével jár
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...