Januártól nem előzhetnek a kamionok
2010. november 26. péntek 08:55
A közlemény szerint az előzés tiltása a 7500 kilogrammot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikra és vontatókra az azonos irányban kétsávos autópályákon és autóutakon reggel 6 és este 22 óra között érvényes. Az összefüggő kamionsorok kialakulását a rendelkezés azzal teszi elkerülhetővé, hogy előírja: az előzési tilalom alá eső járműveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy közéjük legalább egy, szintén a tilalom hatálya alá tartozó járműszerelvény biztonságosan besorolhasson.
Hasonló előzési tilalmat eseti jelleggel, kitáblázással összesen mintegy 150 kilométeren - jellemzően a gyorsforgalmi úthálózat főváros közeli szakaszain - már korábban bevezettek. A táblás tilalom azonban szigorúbb, időkorlát nélkül és a 3500 kilogramm feletti járművekre érvényes.
A kormány döntött a hétvégi kamionstop előírásainak módosításáról, a felmentési szabályok pontosításáról is. A korlátozás alól felmentést kapnak a gyógyászati célú gázok szállítását végző, valamint a közüzemi és közérdekű beruházásokhoz használt tehergépkocsik. Az éves felmentés - kérelem esetén - a következő év január 31-ig tartó hatállyal is kiadható. A kérelmet nemcsak a jármű üzemben tartója, hanem a megrendelő is előterjesztheti - áll a közleményben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

