Januárban újabb 3, 2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak
2024. december 29. vasárnap 16:00

A nyugdíjasok 2025-ben is számíthatnak a kormányra, Magyarország meg tudja csinálni - közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap a közösségi oldalára feltöltött videoüzenetében.
A főtanácsadó a videóban hangsúlyozta, hogy az Orbán Viktor vezette polgári kormány számára a nyugdíjasok helyzete becsületbeli ügy.
"Szövetséget kötöttünk velük, mindig kiállunk az érdekeikért és megvédjük a juttatásaikat" - fogalmazott a politikus.
Kifejtette, hogy 2010 óta duplájára nőtt a nyugdíjak összege, és visszaadták a baloldal által korábban elvett 13. havi ellátást.
Úgy folytatta, hogy Brüsszel el akarja venni a 13. havi nyugdíjat, de a kormány ezt nem fogja hagyni.
A 2025-ös év a béke költségvetését hozta el: januárban további 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, és az idősek idén is megkapják a 13. havi járandóságukat, amelynek kifizetését állandósították - emelte ki Nyitrai Zsolt.
Hozzátette, hogy jövőre is marad a rezsivédelem és folytatódik a kormányzati gondosóra program, a kormány 7200 milliárd forintot fordít nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásokra.
"Idős honfitársaink a 2025-ös esztendőben is számíthatnak ránk. Magyarország meg tudja csinálni!" - fogalmazott a főtanácsadó.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Szenteste napjától idén is...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...

