Január közepéig kiderül, hogy sztrájkolnak-e a pedagógusok
2012. december 14. péntek 15:10
Január 15-éig eldől, sztrájkolnak a pedagógusok vagy sikerül megegyezniük a kormányzattal. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az érdekvédelmi szervezetek nem állnak fel a tárgyalóasztaltól addig, amíg úgy látják, van értelmük a tárgyalásoknak.
A PDSZ elnöke megemlítette: a szakszervezetek állítják, hogy a közoktatás alkalmazottjai sztrájk idején nem kötelezhetők az elégséges szolgáltatásokra, de az őket felügyelő minisztérium ezt vitatja. A fővárosi munkaügyi bíróság 15 napon belül hoz jogerős ítéletet ez ügyben, a legkésőbb január elejéig várható döntés - jegyezte meg.
Mendrey László közlése szerint a tárgyalásokon nem történt elmozdulás az iskolák államosításának elhalasztására vonatkozóan, ezért beadványt írtak a parlamenti képviselőknek, hogy a kérdésben forduljanak az Alkotmánybírósághoz. Hozzátette, a kormányzat ugyanakkor azt kommunikálja, hogy akadálymentesen zajlik az átadás-átvétel folyamata, azonban értesüléseik szerint a rohammunka jellemző ezen a területen.
Kitért arra, hogy ugyanígy az életpályamodell és a pedagógus-béremelés ügyében sem jutottak előbbre, és véleménye szerint az új típusú munkaidő-szervezés megemelt terhelést jelent majd a tanároknak az eddigi heti 51 órás munkaidejükhöz képest.
Közölte: egyelőre nincs megállapodás a munkaidő-számításban, mert a pedagógusok kötelező óraszámát ugyan "általában" 22 órában határozzák meg, de ettől tankerületenként, iskolánként eltérések lehetnek. A húszszázalékos béremelés terén sincs eredmény, a tárgyalások során pedig Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter azt mondta, ebben nem kompetens - jegyezte meg a szakszervezeti vezető.
A tárgyalások eredményeként értékelte, hogy a tanároknak a heti 32 órát nem feltétlenül kell az iskolában tölteniük, ez az igazgató döntésétől függ, valamint azt, hogy az igazgatók visszakapnak bizonyos jogköröket.
Mendrey László utalt arra: a középiskolások csütörtöki tüntetésén nem vették át a kormányzat képviselői a diákok petícióját arra hivatkozva, hogy a megmozdulás nem volt bejelentve. A demonstrációt ugyanakkor a szolidaritás legszebb jeleként, a tanárok és a diákok összefogásaként értékelte. Szerinte a kormány a felsőoktatás terén tévedett, amikor azt gondolta, hogy az emberek "bevesznek mindent".
A PDSZ elnöke azt mondta, a felsőoktatás egyeztetés nélküli keretszámcsökkentésére a szülők és a diákok sem számítottak. Meglátása szerint ennek egyik következménye lehet, hogy a szűkülő lehetőségek miatt sokan szakközépiskolában folytatják tanulmányaikat a gimnáziumok helyett, mert ott legalább szakmát szereznek, míg a gimnáziumokból nehéz lesz bejutni államilag finanszírozott egyetemi, főiskolai helyekre.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

