Ittas volt a sofőr, aki Arnóthékkal ütközött
2011. március 18. péntek 14:54
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) pénteken azt közölte a rendőrség honlapján, hogy az esetleges befolyásoltság megállapítására igazságügyi orvosszakértőt rendeltek ki; elsődleges véleménye szerint a balesetet okozó férfi ittas volt, amikor a tragédia bekövetkezett.
Mint írták, a rendőrség elemezte a térfigyelő kamerák felvételeit, ez alapján valószínűsíthető, hogy az 51 éves aszódi férfi az autópályán fordult meg autójával, majd a belső sávban elindult a főváros irányába, a forgalommal szemben. Az ütközés előtt nyolc-kilenc kilométert haladt.
A rendőrség a járművek ütközés előtti sebességnek megállapításra igazságügyi műszaki szakértőt rendelt ki - tették hozzá.
A PMRFK továbbra is várja azon szemtanúk jelentkezését, akik a balesetről érdemi információt tudnak adni, illetve a baleset előtt az M3-as autópályán, valamint a férfi lakókörnyezetében lévő utakon, Aszód vagy Bag területén a vétkes autóst közlekedni látták.
A baleset szerda este fél tizenegy körül az M3-as autópálya 42-es kilométerénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon történt, egy autó a forgalommal szemben haladt az autópályán, és frontálisan ütközött az Arnóth Sándort szállító, szabályosan közlekedő személygépkocsival.
A balesetben hárman haltak meg: az 51 éves Arnóth Sándor mellett életét vesztette 57 éves gépkocsivezetője, valamint a másik jármű vezetője is.
A vétlen járműnek egy kisteherautó is nekicsapódott, az abban ülők nem sérültek meg - közölte akkor a rendőrség.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Pécsi Arcok - Borza Endre, az...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kiakadtak a fogyasztók: szerintük...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...