Iszapömlés: sokáig marad az operatív törzs
2010. november 07. vasárnap 11:00
A kárfelszámolást irányító operatív törzs eddig a katasztrófavédelem autóbuszában dolgozott, és előbb Kolontáron, majd a devecseri polgármesteri hivatal elől koordinálta a már öt hete zajló, és a közvetlen lakókörnyezetekben a hétvégére befejeződött kárfelszámolási munkálatokat.
Az új parancsnoksági helyszín ezentúl Devecserben panzióban lesz, amely a vörösiszap-katasztrófa miatt kiürült. Az épületet már kitakarították, és az informatikai, távközlési hálózat kiépítésén jelenleg is dolgoznak a szakemberek. A számítógépeket központi hálózatba kötik, így közvetlen kapcsolatban lesznek a kormánnyal és az illetékes szaktárcákkal, valamint az újjáépítéshez és a lakosság ellátásához szükséges központi adatbázissal.
A feladatokat irányító parancsnok elmondta: az új felépítés szerint működő Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központnak lesz egy operatív törzse, amely a munkafolyamatot koordinálja, és arról a katasztrófavédelmi kormánybiztosnak napi jelentéseket tesz.
Benkovics Zoltán hozzátette: a jogi csoportnak valamennyi károsulttal és a megsérült ingatlanok összes tulajdonosával fel kell vennie a kapcsolatot, nyilatkozatokat kell begyűjteniük, hogy miként tervezik jövőjüket, akarnak-e Devecserben maradni, vagy más cserelakásra tartanak igényt. A bontásra ítélt házak megsemmisítéséhez hozzájárulási nyilatkozatot kell kérniük, és a jogi csoportnak kell minden szükséges szerződést, jogi eljárást lebonyolítania. Az egyénenkénti felmérés, nyilatkozattétel szerdán kezdődik, és ha megvan minden dokumentum, akkor kezdhetnek a bontáshoz. Az eddigi felmérések szerint Devecserben 225 házat kell eldózerolni, míg Kolontáron 21, Somlóvásárhelyen két ház vár bontásra.
A logisztikai csoport a koordinációs központ működését biztosítja, gondoskodik az adományok raktározásáról, elosztásáról, az újjáépítési csoport pedig a lakóházak építését koordinálja.
Az október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet során keletkezett károk enyhítéséről és a helyreállításról szombaton hatályba lépett kormányhatározat szerint a helyreállítási és újjáépítési munkák határideje 2011. június 30.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- A pécsi varjak köszönik, jól vannak:...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...