Iszapár: a kormány gyakorlatilag mindent anyagi kárt megtérít
2010. november 05. péntek 14:54
A polgári védelmi tábornok közlése szerint a kárenyhítés szempontjából új ház építésére, cserelakás vásárlására, megsérült ingatlanjaik helyreállítására kérhetnek támogatást, vagy egyedi igények esetén pénzbeli hozzájárulást a károsultak.
Pénzbeli támogatást az kaphat, akik más családnál végleges lakhatási megoldásként - például idős szülők - befogadásra kerülnek - jegyezte meg.
A kormányhatározatot ismertetve Muhoray Árpád azt mondta: a nem ingatlanokat ért károk enyhítésére is lehetőség nyílik, így családonként egy gépkocsi értékarányos áráig, háztartási ingóságok esetében maximum 500 ezer forintig, ruhaneműk, raktározott élelmiszerek esetén maximum 200 ezer forintos értékhatáráig igényelhetnek kárenyhítést, de a jogosságot hitelt érdemlően bizonyítani kell.
Lasztovicza Jenő, a védelmi és kármentő bizottság elnöke azt mondta: a Magyar Kármentő Alapba eddig befolyt mintegy 1,2 milliárd forintból lehetőség nyílik további ingóságok kárpótlására, ugyanis a kormányhatározatban foglaltakat nem ennek az alapnak a számláján lévő adományokból fedezik.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

