Ismét a rendőrség jár el szabálysértési eljárásokban
2020. február 26. szerda 18:00

Márciustól ismét a rendőrség jár el általános szabálysértési hatóságként, ez könnyebbséget jelent majd az állampolgároknak, akiknek nem kell utánanézniük, hogy az ügyükben vajon járási, kerületi hivatalok vagy a rendőrség az illetékes, mint eddig - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti főosztályvezetője beszélt az M1-en szerdán.
Soós Istvánné példaként említette a csendháborítás, a koldulás vagy a közterületi tiltott árusítás szabálysértését, amely esetekben eddig is a rendőrség intézkedett a helyszínen, de a szabálysértési eljárás nem a rendőrség, hanem a járási és kerületi hivatalok hatáskörébe tartozott.
A főosztályvezető a 39 szabálysértési ügytípus rendőrséghez kerülésétől az eljárások gyorsabb lefolytatását reméli, amit egyebek mellett azzal indokolt, hogy a hivatalokban szabálysértési eljárásokat lefolytató munkatársak más ügytípusokkal is foglalkoztak, míg a rendőrségnél a szabálysértési ügyekben eljárók csak ezekkel.
A járási és kerületi hivataloktól 39 ügytípus kerül át a rendőrséghez, amelyhez eddig 35 ügytípus tartozott. A rendőrségnél évente több mint 207 ezer szabálysértési eljárást folytattak le, a hivataloknál mintegy 50 ezret, ezért várhatóan a jövőben negyedével fog megnőni a rendőrségnél a szabálysértési eljárások száma - mondta. Hozzátette: a kormánydöntés értelmében 210 státusszal bővült a rendőrkapitányságok igazgatásrendészeti munkatársainak száma.
MTI - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Figyelem! Már csak két hét van az...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...