Intézkedő rendőrökre támadt egy szülinapozó família
2023. október 26. csütörtök 09:51

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség két férfi és két nő ellen, akik a nyáron rendőrökre támadtak egy szabolcsi településen - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
Mint írták, a vádirat szerint augusztus 16-án csendháborítás miatt kérték a rendőrök segítségét, azonban a születésnapot ünneplő család tagjai nem hagyták abba a hangoskodást, ezért az ismételt bejelentésre már megerősítő erővel érkezett a helyszínre a rendőrség.
A születésnapját ünneplő férfi ökölbe szorított kézzel kezdte sértegetni és fenyegetni a rendőröket, a gyanúsított bátyja pedig egy járőrt nagy erővel meglökött - áll a közleményben.
Közben a család több ittas tagja is agresszívan viselkedett és fenyegette a rendőröket; egyikük a vele szemben intézkedő rendőrt megrántotta és mellkason lökte, egy másik rendőrt lefejelt.
Az egyik gyanúsított élettársa azért, hogy akadályozza párja megbilincselését, egy lavór vízzel leöntötte a rendőrt, majd a bilincselés közben a kezét ragadta meg, és azt kiabálta, hogy nem vihetik el a férfit - olvasható a főügyészség közleményében.
Hozzátették, miközben újabb rendőri erők és egy mentőegység érkezett a helyszínre, megjelent a férfiak lánytestvére is, aki kezében egy gyermekkel az egyik rendőr irányába futott és megpróbálta arcon ütni, az egyenruhás viszont kitért a támadás elől.
A nyomozó ügyészség vádiratában végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott az elkövetőkkel szemben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megnyíltak a...
- Baranyában is elérhető a sajátsejtes...
- Égig ért a fű egy pécsi drogtermesztő...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Annyira berúgott egy lagzin egy...
- Előbb kiderül, aztán beborul,...
- Ismét tekergethetjük az órákat,...
- Rekviem egy mecseki láthatatlanért -...
- A fél világot bejárta Farkas József,...

