Ingyenesen kaphatnak védőoltást a pedagógusok is
2017. november 16. csütörtök 14:30

Más rizikócsoportok mellett az idei évtől ingyenesen kaphatnak influenza elleni védőoltást a pedagógusok is - jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos csütörtökön Szegeden.
Az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgató-helyettesi posztját is betöltő szakember egy a háziorvosok és megyei szakdolgozók számára rendezett tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta, összesen 1,3 millió adag ingyenes vakcina áll rendelkezésre a kor és foglalkozás szerint megállapított rizikócsoportok számára.
Javasolják az ingyenes védőoltás beadatását az egészségügyben dolgozók számára, a 60 év felettieknek, a súlyos szövődmények elkerülése miatt bizonyos krónikus betegségekben szenvedőknek, valamint az állatgondozással, -tenyésztéssel, -szállítással foglalkozóknak - közölte a helyettes országos tisztifőorvos.
Szabó Enikő kiemelte, a gyógyszertárakban megvásárolható védőoltást azoknak is érdemes beadatniuk a háziorvosukkal, akik nem tartoznak a rizikócsoportokba. Az influenza magas lázzal, rossz közérzettel, ízületi fájdalommal és súlyos szövődményekkel járhat.
Bosnyákovits Tünde, Csongrád megyei tisztifőorvos elmondta, a megyei kormányhivatal 1600 dolgozója számára is tájékoztató kampányt indítottak annak érdekében, hogy minél többen adassák be az oltást. Ez különösen a kormányablakokban dolgozók számára fontos, akik rendszeresen sok emberrel találkoznak - tette hozzá.
Csongrád megyében a három évnél idősebbek számára 55 ezer ingyenes vakcina áll rendelkezésre, emellett 150 adag speciális, a legkisebb számára adható védőoltás is megérkezett már - tudatta a szakember.
Forrás: MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...