Infektológus: érdemes beoltatni magunkat influenza ellen
2017. október 24. kedd 14:29

A 60 évnél idősebbeknek, a két évesnél fiatalabb gyermekeknek, a krónikus betegségben szenvedőknek és a várandós nőknek különösen ajánlott az influenza elleni védőoltás, de mindenkinek érdemes beoltatnia magát, aki nem akar 3-5 napot lázasan feküdni, családtagjait, barátait, munkatársait megfertőzni - mondta Szlávik János infektológus főorvos az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.
Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa közölte: a vakcina a beadása után két héttel már védetté tesz az influenza ellen. A védettség természetesen nem százszázalékos, de súlyos influenzája semmiképp nem lesz annak, aki beoltatja magát - tette hozzá.
Szlávik János ismertetése szerint Magyarországon jelenleg nincs influenza megbetegedés.
Az előző évek tapasztalatai szerint november-decemberben már lesznek megbetegedések, a járvány pedig általában januárban kezdődik, amikor a gyerekek a téli szünet után visszamennek az iskolába. Rendszerint februárban van a legtöbb megbetegedés, az pedig, hogy meddig tart a járvány, többnyire az időjárás függvénye: ha hosszú a tél, márciusig is elhúzódhat az influenzaszezon.
Kitért arra: az influenza az egészséges immunrendszerű fiatalokra nem jelent veszélyt, de a rizikócsoportok tagjainál igenis veszélyes, akár halálos is lehet, ez látszik abból is, hogy Magyarországon minden évben februárban, a járvány tetőzésének időszakában hal meg a legtöbb ember.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...