IMF: le kell faragni a magyar államadósságot
2009. szeptember 20. vasárnap 15:26
A képviseletvezető hangsúlyozta: a magyar kormány már számos jelentős lépést tett a nyugdíjrendszer, a szociális rendszer és a központi támogatások átalakítása területén, ezeket a reformlépéseket a szigorú kiadáskontrollal együtt folytatni kell.
Aláhúzta: Magyarország régiós társainál nem került sor költségvetési kiigazításra, a globális válság által tavaly ősszel érzékenyen érintett Magyarország elsősorban a sérülékenységét jelentősen növelő magas államadósság miatt volt kénytelen segítséget kérni a nemzetközi intézményektől (az IMF-től, az EU-tól, a Világbanktól).
Hozzátette, hogy az IMF (az uniós szakértőkkel szorosan együttműködve) rugalmas volt, ezért amikor Magyarország makrogazdasági kilátásai az idei év során romlottak a korábban várthoz képest, az államháztartási hiánycél kétszer is megváltozott.
Fontos megemlíteni, hogy a kormány és az IMF megegyezése alapján a 2009-es deficitcél megnövelése középtávon gyümölcsöző strukturális intézkedésekkel párosult.
Elmondta: mint ahogy a legutóbbi (harmadik) felülvizsgálat során elért szakértői szintű megállapodás jelezte, az IMF-küldöttség pozitívan értékelte Magyarország gazdaságpolitikai teljesítményét. A kormány elkötelezett a 3,9 százalékos GDP-arányos deficitcél elérése érdekében.
A 2010-es költségvetési tervezet a kormány által jóváhagyott mostani formájában hiteles stratégiát vázol fel az államháztartási folyamatok további javulásával és a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycél elérésével kapcsolatban, de felmerülnek makrogazdasági és végrehajtási kockázatok. A monetáris politika eddig megfelelő volt, és fontos előrehaladás történt a pénzügyi felügyelet megerősítése terén.
Kifejtette: a globális pénzpiacok jövőbeli alakulását övező bizonytalanságot is figyelembe véve, az IMF delegációja támogatja a magyar hatóságok azon kérését, hogy hat hónappal, 2010 október 5-ig meg lehessen hosszabbítani a készenléti hitel lejáratát.
A megállapodás így le fogja fedni a választások és az új kormány hivatalba lépésének időszakát. A végső döntést az IMF igazgatótanácsa hozza meg szeptember végén.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Verekedett, majd részegen vezetett...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...