Idén mintegy kétszázezer család kapott szociális tűzifát
2025. február 06. csütörtök 14:13

Idén mintegy kétszázezer otthonban, családban jelent segítséget a szociális tűzifaprogram, melyhez több mint 2300 önkormányzat csatlakozott, és igényelt támogatást - mondta a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Ózdon, ahol rászorulóknak osztottak tűzifát.
Fülöp Attila hangsúlyozta, az elmúlt tizennégy évben a kormány összesen csaknem 52 milliárd forintot fordított a tüzelőanyag-programban arra, hogy télen a rászorulók számára biztosítsák a "lakás melegét".
Hozzátette, ebben az időszakban mintegy 2,4 millió köbméternyi fát tudtak biztosítani a segítségre szorulóknak azok az önkormányzatok, amelyek részt vesznek a programban.
Az államtitkár kiemelte, a kormány továbbra is fenn fogja tartani az egész országra kiterjedő programot, amelynek célközönsége a kistelepülésen élő rászorulók.
Megjegyezte, a kormány sokat dolgozott és tett azért, hogy gondoskodjon a segítségre szoruló emberekről és ez a munka folytatódni fog, mert mindig vannak megoldásra váró problémák, a kormány feladata pedig az, hogy ezeket megoldja a jövőben is
- fűzte hozzá.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Kedden is felhős, esős időt várnak az...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Berobban a kánikula, 37 fok is lehet...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Bemutatták a Fidesz-KDNP egyéni...
- Ősz derekán már fogadhatja az...
- Néhány baranyai település...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...

