Idáig negyvenen fagytak meg ebben a hónapban
2009. január 12. hétfő 20:39
Az idei rendkívül hideg tél nagyon sok áldozatot szedett, januárban eddig 40-en fagytak meg; ezek között a szerencsétlen emberek között azonban többségben voltak a lakhatással rendelkezők, mindössze egynegyedük volt hajléktalan - mondta el Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Hangsúlyozta, hogy az esetek hátterét megvizsgálva megállapítható, hogy a hajléktalan-ellátás helyzete, a kapacitások, a finanszírozás és a krízishelyzetben történő működés szempontjából rendezett.
A legnagyobb gond a lakhatással rendelkezők fagyhalálának a magas száma, viszont ezen a kormányzat csak részben tud segíteni, elsősorban úgy, hogy hozzájárul az energiaköltségekhez.
A lakhatási támogatást, ennek normatíváját 2009-ben 425 forintról 450 forintra emelték négyzetméterenként, illetve úgy döntöttek, hogy az úgynevezett védendő fogyasztók esetében, tehát a szociálisan rászorulóknál és a fogyatékkal élőknél, az adósság felhalmozódásakor sem engedik a szolgáltatás megszüntetését.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A püspöki palota, a kincstár is...
- A rendszeres HIV-szűrés életeket...
- A helyzet fokozódik: narancs...
- Kissé enyhül a forróság vasárnap,...
- A hó végéig jelezhetik igényeiket az...
- Szó bennszakad, hang fennakad:...
- Lerobbant mozdony miatt késnek a...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Egységes járóbeteg-irányítási...
- Tragédia történt Baranyában: autóval...