Húszéves a Független Rendőr Szakszervezet
2009. november 28. szombat 20:52
A szakszervezetet 1989-ben 21 rendőr alapította, ám rövid idő alatt sokan csatlakoztak, és az első, alakuló kongresszust az év december 2-án mintegy ezer fő részvételével tartották meg.
Ahogy a társadalom is kikényszerített akkoriban bizonyos jogokat, szabadságokat magának, úgy a rendőrök is kiharcolták a szakszervezet-alakítás jogát - mondta a főtitkár.
A szakszervezet kétévtizedes fejlődésének egyik nagy eredménye volt a jogsegélyszolgálat létrejötte, ahol jogászok segítettek megvédeni a kollégák érdekeit, például a munkahelyi sérelmek, szociális ellátás, vagy a túlórapénz terén. Az évek során a szaktárca is egyre inkább tárgyalópartnerként kezelte a szakszervezetet, és létrejött a belügyi érdekegyeztető tanács - mondta Pongó Géza.
A szakszervezet főtitkára kifejtette: a konvergenciaprogram, majd a gazdasági válság erőteljesen sújtotta a közszférát, s ezen belül a rendőröket is, akiknek évek óta stagnál a fizetése. Az elmúlt hét év alatt négyszer fagyasztották be a köztisztviselői illetményalapot, amelyen a rendőrök fizetése alapul. A juttatásokat is csökkentették, elvették például a 13. havi bért.
Az FRSZ új, kiszámítható életpálya-modellt szeretne, továbbá a rendőrök járandóságainak visszaszerzésére törekszenek, és szorgalmazzák az uniós felzárkózást.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...