Hoppál: trafik híján jó lehetőség a mozgóárusítás is
2013. július 01. hétfő 09:00

Sok településen még nincs nyertese a trafikpályázatoknak, így átmenetileg jó lehetőség a mozgóárusítás, ám azt a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nek kell felmérnie, hogy erre milyen kapacitásai vannak - mondta a Fidesz szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn.
Hoppál Péter hozzátette: örülnének, ha az ellátás zökkenőmentes lenne. Az átmeneti időszakban az ellátás zavartalanságának biztosítására a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-nek kell megtalálnia a megoldást - hangsúlyozta.
A nagyobbik kormánypárt szóvivője vasárnap Pécsett úgy nyilatkozott, hogy mozgóárusítással oldják meg az ellátást hétfőtől azokon a településeken, ahol még nincs eredménye a trafikpályázatnak.
A NAV korábbi tájékoztatása szerint több mint ötezer nemzeti dohánybolt nyílik meg hétfőn, július 15-től már csak ezekben lehet dohányárut kapni Magyarországon. A koncessziós jogot nem nyert hagyományos trafikok július elsejéig vehettek cigarettát, amelyet július 15-ig adhatnak el.
A hivatalhoz a legutóbb közzétett adatok szerint 5310 engedélykérelem érkezett, amelyből 5258 engedélyt már ki is adtak. A fennmaradó néhány engedélykérelem esetében is arra törekszik a hatóság, hogy a lehető leghamarabb kiadja a trafikosok számára a szükséges engedélyt, ha a törvényi előírásoknak megfelelnek.
Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére korábban elmondta, hogy a törvény alapján, ha egy településen eredménytelen volt a koncessziós pályázat vagy megszűnt a trafik, az állam a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt., illetve az általa feljogosított személy útján is gyakorolhatja az árusítási jogosultságot az eredményes pályázatig.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

