Holnap temetik a meggyilkolt kislétai asszonyt
2009. augusztus 06. csütörtök 18:22
A roma nőt hétfőre virradóra kislétai otthonában lőtték agyon ismeretlen támadók, 13 éves lányát pedig súlyosan megsebesítették. Az asszony a hatodik halálos áldozata a romákat ért támadásoknak: korábban Tiszalökön egy 54 éves férfit, Tatárszentgyörgyön egy ötéves kisfiút és édesapját, Nagycsécsen pedig egy 43 éves férfit és egy 40 éves nőt gyilkoltak meg.
Pénteken délután egy órakor kezdődik a temetési szertartás Kisléta köztemetőjében, amelyen részt vesznek a roma szervezetek, a minisztériumok és a rendőrség képviselői is - közölte a település polgármestere, Pénzes Sándor az MTI-vel csütörtökön. A kislétai gyilkosság áldozatát saját halottjának tekinti az Országos Cigány Önkormányzat és a helyi cigány kisebbségi önkormányzat.
A ravatalnál és a sírnál Somogyi Katalin református lelkész tart szertartást, de a térségi római katolikus plébános is elbúcsúztatja majd az elhunytat. A kislétaiak nagy többsége biztosan lerója kegyeletét a temetésen, ez négy-ötszáz embert jelent - mondta a polgármester.
Hozzátette: a környező települések lakóin kívül Sopronból, Salgótarjánból és Füzesabonyból is többen jelezték már, hogy személyesen szeretnék leróni kegyeletüket a meggyilkolt asszony sírjánál. Velük együtt több mint ezer embert várnak pénteken Kislétára - mondta.
A rendőrség a szükséges rendőri erővel biztosítja a temetés zavartalanságát - tájékoztatta az MTI-t Fedor Rita hadnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Liptai Claudia Demján jobbkezével jár
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...