Hó végén: bazi nagy pesti médiabanzáj
2010. november 05. péntek 08:55
A találkozót szervező cég vezetője elmondta, hogy már száz résztvevőt regisztráltak a konferenciára. Szavai szerint ez egy olyan esemény lesz, amelyen nyíltan lehet beszélni a médiatörvény legnagyobb kérdéseiről.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által támogatott konferenciát azért előzi meg fokozott várakozás, mert az ismertté vált program szerint a közmédiumok (a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda) vezérigazgatói is pódiumra lépnek, illetve részt vesznek kerekasztal-beszélgetéseken.
A tihanyi rendezvény meghívójában az olvasható, hogy a találkozón a magyar médiavilág meghatározó személyiségei és véleményvezérei, politikusok és a gazdasági élet döntéshozói fejtik ki véleményüket az új médiatörvényről és annak várható hatásairól pódiumbeszélgetések keretében.
Az eseményen fórumot tart Szalai Annamária, az NMHH elnöke. A konferenciára várják a parlamenti pártok médiával foglalkozó szakpolitikusait, illetve a meghívottak között szerepel mások mellett Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány elnöke, Török Gábor és Giró-Szász András politológus, képviselteti magát a Hír TV, az Info Rádió, az ATV, a Klubrádió és az RTL Klub is egy-egy vezetője személyében.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

