Hivatásos vadász lőtt le két német juhászkutyát
2021. november 17. szerda 11:24

Vádat emeltek egy hivatásos vadász ellen, aki tavasszal lelőtt két, az otthonából elkóborolt német juhászkutyát. Az egyik állat elpusztult, a másikat sikerült megmenteni - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a vadászt és megbízóját minősített állatkínzás bűntettének kísérletével és rongálás vétségével vádolják.
Egy Szeged környéki településen élő nő tavaly április 27-én vette észre, hogy a tanyája mögötti, villanypásztorral körbekerített legelőn egy széttépett báránya fekszik.
Körbekérdezve megtudta, hogy a környéken kóborol két németjuhász, amelyeket utóbb maga is látott. Mint később kiderült, az állatok elkóboroltak gazdájuktól, és ideiglenesen egy közeli tanya tulajdonosa fogadta be őket.
A nő felhívta hivatásos vadász ismerősét, azt kérve, hogy lője ki az állatokat. A férfi terepjáróval körbejárta a környéket, a tanya tornácán fekvő kutyákat semleges területre hívta, majd golyóspuskával, egy-egy lövéssel leterítette mindkettőt. Az egyik azonnal elpusztult, míg a másik, súlyosan megsérült állatnak sikerült visszafutnia a tanyára. Az elpusztult kutyát a férfi dögkútba dobta.
Időközben a közösségi oldalakon megjelent felhívásra jelentkezett az állatok gazdája is, aki a megsebzett kutyát állatorvoshoz vitte, így sikerült megmenteni az életét.
A vádlottak a sértettnek az egyik fajtatiszta kutya elpusztításával 250 ezer, a másik megsebesítésével 102 ezer forint kárt okoztak - ismertette a szóvivő.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...