Hétfőn kezdődik a Közösségek Hete
2018. május 04. péntek 14:30

Hétfőn kezdődik a Közösségek Hete, melynek keretében országszerte 376 településen mintegy nyolcszáz programmal várják az érdeklődőket - mondta el a Szabadtéri Néprajzi Múzeum ágazati feladatokért felelős főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Bereczki Ibolya, aki egyben a programsorozat megálmodója is, hozzátette: céljuk, hogy megmutassák a közösségekben rejlő erőt, emellett a kezdeményezés fontos aspektusa a közösségek fejlesztése kutatásokkal és képzésekkel.
Kiemelte: csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 80 programmal készülnek a szervezők.
A projekt keretében meghirdetett tíz tematika közül a legnépszerűbb a rendezvénysorozat mottóját is adó "Együtt lenni, együtt tenni jó!". A témára jelentkezők egy jó ügy érdekében közösen elvégzett tevékenység megvalósítását vállalták - fűzte hozzá a főigazgató-helyettes.
AZ Európai Unió által támogatott programsorozatot második alkalommal szervezi meg a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK).
A programokról bővebben a Közösségek Hete honlapján, a www.kozossegekhete.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Indul a férfitalálkozók ötödik...