Hét munkacsoport az alkotmány-előkészítésre
2010. szeptember 07. kedd 17:55
Létrejött az alkotmányos alapértékek, az alapvető jogok és kötelességek, a kormányzati rendszer és a hatalomgyakorlás formái, az igazságszolgáltatás, az alkotmány- és jogvédelem, a helyi önkormányzatok, a közpénzügyek és az összegző munkacsoport.
A képviselők elfogadták a munkacsoportok összetételére vonatkozó javaslatot, valamint megválasztották a csoportok felelőseit és társfelelőseit. Emellett a csoportokat érintő technikai kérdésekben is állást foglaltak.
Salamon László (KDNP) bizottsági elnök beszámolója szerint a frakciók képviselőcsoportonként öt társadalmi szervezetet kérhettek fel a munkában való részvételre, javaslattételre. Mint mondta: a szervezetektől eddig pozitív visszajelzések érkeztek, érdemi javaslatok azonban még nem.
Nagy felháborodással fogadták viszont a Jobbik által javasolt szervezet, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egy levelét, amelynek automatikus lábjegyzetében egy Szálasi Ferenc idézet volt olvasható. A bizottság emiatt a mozgalom véleménynyilvánításra vonatkozó felkérését - a jobbikos képviselők tiltakozása ellenére - visszavonta.
Ezen kívül vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a véleményező szervezetek javaslatai nyilvánosak legyenek-e vagy sem. Az MSZP-s, a jobbikos és az LMP-s képviselők a beérkezett vélemények nyilvánosságra hozatala mellett foglaltak állást, sőt javasoltak e célra egy külön honlap létrehozását. Végül erről a kérdésről nem született döntés.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

