Hazánk nincs felkészülve a járványra

2009. augusztus 08. szombat 16:30

Hazánk nincs felkészülve a járványra
A Fidesz szerint a lakosságot is fel kellene készíteni az új típusú influenzajárványra; a legnagyobb ellenzéki párt úgy látja, Magyarországon jelenleg senki nem tudja, mit kell tenni. Cáfolta az ellenzéki képviselő állításait az MTI-nek Kökény Mihály (képünkön), aki szerint a magyar járványügyi felkészülés megfelelő; az egészségügyi bizottság szocialista elnöke egyben ismételten felelős, higgadt kommunikációra szólított fel.

Kupper András fideszes képviselő szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten azt mondta: a kormányzat eddig semmit nem tett az ügyben, hogy az országot felkészítse az influenzajárványra.

Az egész társadalmat tájékoztatni kellene arról, mikor mi a teendő, és felvilágosítani, milyen "veszélynek vagyunk kitéve" - mondta Kupper András.

Álláspontja szerint miközben a járvány "a nyakunkban", a kórházak a hétköznapi feladataikat sem tudják ellátni. "Az egy hónap múlva beköszönő járványszezonra a teljes egészségügyi ellátórendszer összeomolhat" - tette hozzá.

Kökény Mihály az MTI-nek ezzel szemben kifejtette: az ütemezésnek megfelelően halad a felkészülés az új típusú influenzajárvány lehetséges nagyobb ütemű, őszre várható magyarországi elterjedésére. A héten megszülettek a szükséges döntések - közöttük a pénzügyiek is - a védőoltások megrendeléséről, amelyekhez Magyarország a nemzetközi gyakorlathoz képes - példátlan módon - negyed áron jut hozzá.

Hozzátette: a lakosság többsége számára biztosított lesz a megfelelő védőoltás; befejeződtek az állatkísérletek, elindulnak az emberi tesztek, és kommunikációs kampány is készül.

A szocialista politikus nem lát semmiféle csúszást és késést az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, vagy az egészségügyi szaktárca vállalásainak teljesítésében.

Megismételte: a politikusoktól higgadt és felelős kommunikációra van szükség, nem a bizonytalanság keltésére. Az uniós tagállamokhoz képest a szakpolitikus szerint még gyorsabb is a védőoltás beszerzése Magyarországon, a saját gyártókapacitásnak köszönhetően. Így sok uniós országhoz képest előbb indulhatnak meg a védőoltások, a legveszélyeztetettebb körben elsőként.

Hangsúlyozta azt is, hogy az elsősorban a megelőzésre hangsúlyt fektető, magyar járványügyi felkészülés megfelelő, a kórházak a meglévő finanszírozási nehézségek ellenére is csúcsteljesítményre képesek, nincsenek az összeomlás szélén, fel fognak készülni a magasabb kórházi igényre.


(mti) - Fotó: hirado.hu