Hamis vád: az UD Zrt. feljelentette Laborcot
2009. szeptember 25. péntek 07:53
A lap pénteki számában Futó Barnabás, a cég és vezetői jogi képviseletét ellátó ügyvéd elmondta: a feljelentést név szerint Laborc ellen tették, hiszen tavaly szeptember 10-én az ő nevével érkezett az UD-ügyet kirobbantó feljelentés a Nemzeti Nyomozó
Irodához.
Futó emlékeztetett arra, hogy több bűncselekmény gyanúja miatt indultak nyomozások, ezek közül négyet bűncselekmény hiányában szüntettek meg. Épp ezen esetekben - az állítólagos lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, államtitoksértés, magántitok jogosulatlan megismerése és a számítógépes rendszerekbe való behatolás miatt - éltek a hamis vádra vonatkozó lehetőséggel.
Futó szerint elvben az ügyészség is megindíthatja a nyomozásokat, ám ügyfelei már a botrány kirobbanásának elején jelezték: feljelentést fognak tenni.
Elmondta: a feljelentést a Budapesti Nyomozó Ügyészségen tették meg, ám az végül átkerült a katonai ügyészséghez, pontosan Laborc érintettsége miatt. A lap emlékeztet arra: a volt NBH-vezető az UD-ügyben tapasztalt visszásságok és a nyomozások megszüntetése miatt jelentette be lemondását júliusban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...