Hajdú-Bihar megyében is megjelent a madárinfluenza
2020. január 15. szerda 10:31

A Hajdú-Bihar megyei Létavértes településen egy nagy létszámú, mintegy 115 000-es állományú kacsatartó telepen is azonosította a madárinfluenza vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a hivatal szerdán.
A közlemény szerint a vizsgálatok ezúttal is a betegség H5N8 altípusát mutatták ki, amely a baromfifélékre veszélyes.
A hatóság a szükséges intézkedéseket megtette, így többek között már elkezdték a fertőzött állomány leölését, valamint kijelölték a gazdaság körül a 3 kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet.
A betegség megjelenésében valószínűleg a közeli tóra járó vadmadarak játszhattak szerepet.
A baromfikat jelenleg is kötelező teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etetni és itatni, az almot szintén úgy kell tárolni, hogy ahhoz a vadmadarak ne férjenek hozzá. Az előírások hamarosan kiegészülnek a kötelező zártan tartással, a fokozott kockázat miatt azonban már most érdemes az állományok zártan tartásáról is gondoskodniuk a gazdáknak - olvasható a Nébih közleményében.
Hétfőn a madárinfluenza vírus jelenlétét egy Komárom-Esztergom megyei Ács település nagy létszámú pulykát tartó gazdaságában mutatták ki.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Szülők és diákok együtt demonstráltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ez bizony nem kismiska: csaknem...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Baranyában is programokat kínálnak a...

