"Gyurcsányék tudatosan szegtek törvényt"
2010. szeptember 22. szerda 14:02
Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint a Gyurcsány-kabinet azzal, hogy az utolsó kormányülésén, 2009. április 8-án kormányrendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította a sukorói kaszinóberuházást, szándékosan és tudatosan megszegte az erre vonatkozó jogszabályokat, és ezzel jogtalan előnyt biztosított a befektetők részére.
Budai Gyula szerdai budapesti sajtótájékoztatón ezt az említett kormányülésre szánt felkészítő iratra hivatkozva mondta. E dokumentumban - ismertette - az akkori Pénzügyminisztérium illetékese arra hívta fel a figyelmet, nincs jogalapja annak, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítsák a kaszinóprojektet.
"Mind Gyurcsány Ferencnek, mind Bajnai Gordonnak, mind pedig Veres Jánosnak tudnia kellett ezekről a tényekről, (...) és a felelősségük ebben a vonatkozásban nem kerülhető meg" - közölte a miniszterelnöki megbízott, aki szerint mindezzel a hivatali visszaélést meg lehet valósítani.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

