Gyújtogató önkéntes tűzoltó ellen emeltek vádat
2017. november 08. szerda 11:39

A szülei szomszédjában szándékosan gyújtogató önkéntes tűzoltó ellen emeltek vádat Nagykanizsán - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Pirger Csaba közölte: 2017 márciusában egy dél-zalai településen több tűzeset is történt, a többi között egy önkéntes tűzoltó szüleinek tulajdonában lévő, de ekkor lakatlan házban. Ez utóbbi tűzeset oka nem derült ki, de az bizonyossá vált, hogy nem szándékos gyújtogatás történt.
Ennek ellenére a településen elterjedt az a szóbeszéd, hogy a helyi önkéntes tűzoltó-egyesület tagjaként is tevékenykedő férfinak köze lehetett a tűzhöz. A férfi a számára kellemetlenné vált pletyka miatt úgy gondolta, hogy egy újabb tűzeset elterelhetné róla a gyanút.
Néhány nappal később az épület szomszédságában lévő házhoz ment, amely szintén üresen állt, mert a tulajdonosai külföldön dolgoztak. A konyha bukóra nyitva hagyott ablakán keresztül motorbenzint locsolt szét, amit meggyújtott, a tűz pedig átterjedt a lakóház belső részébe is.
A férfi a tüzet látva nagyon megijedt, autójával egy nyilvános telefonfülkéhez ment, ahonnan álnéven bejelentést tett a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére. Így a hivatásos tűzoltók a helyi önkéntesekkel rövid idő alatt eloltották az egyébként csak kisebb kárt okozó tüzet.
Oltás közben a tűzoltók felfigyeltek a motorbenzin szagára, ezért a történtekről rendőrségi bejelentést tettek, s a nyomozók később szándékos gyújtogatás miatt indítottak büntetőeljárást a tüzet okozó férfi ellen.
A mintegy 400 ezer forintos kárral járó gyújtogatás miatt kisebb kárt okozó rongálás vétségének elkövetésével vádolta meg a Nagykanizsai Járási Ügyészség az önkéntes tűzoltót.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...