"Gyilkos szél" várható a Balatonnál
2009. július 23. csütörtök 10:35
A Balatonnál amúgy is ritka déli szél ma 50-70 kilométer/órás sebességűre erősödik az előrejelzések szerint, amit "gyilkos szélnek" is neveznek az általa a déli parton teremtett veszélyhelyzetek miatt.
Ráadásul a nagy meleg és a ragyogó napsütés igen jó időjárás illúzióját kelti, sokezres fürdőseregeket csalva a mélyebb víz felé olyankor, amikor az erős fények miatt a viharjelzés sem mindig látható. A bajt az szokta okozni, amikor a parttól eltávolodó, a fák és házak takarásából kikerülő fürdőzőkre, csónakázókra hirtelen csap le az erős déli szél, egyre beljebb sodorva őket - mondta.
Hozzátette: a Balaton déli partján tehát mindenki maradjon partközelben, ne menjen ki a nyílt vízre, a meleg miatt pedig minden idős ember és kisgyermek keresse az árnyékot. Tanulságként elmondta, szerdán az enyhébb dél-nyugati szélben is csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem történt tragédia a sok elsodródó fürdőző, strandjáték és hajó miatt.
A déli parthoz kellett rendelni a vízirendőrség északi parton szolgálatot teljesítő hajóit is. A 15 kimentett között volt olyan kisgyermek, akit a gumimatracával kapott fel a szél, és vitt a tó közepe felé, de akadt köztük olyan német vízi biciklis is, aki túl sok alkoholt fogyasztott, és magatehetetlenül a vízbe fordult a vízi-járművéről.
Alapszabály, hogy a fürdőzők ne induljanak az elsodródó strandeszközök után, ha viszont azzal együtt sodródnak, akkor jól kapaszkodjanak bele, ne engedjék el, mert az fenntartja a testet, és könnyebb észre venni, kimenteni őket - hangsúlyozta Horváth László.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mesélnek a képek, merengünk a múltak...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...