Gyanúsított lett Keller László
2010. december 10. péntek 14:54
A Magyar Nemzet megkeresésére Fazekas Géza, a nyomozóügyészség szóvivője - név említése nélkül - arról számolt be, hogy november 30-án hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt hallgattak ki egy korábbi közpénzügyi államtitkárt.
Mint mondta, az ügy 2004 végére nyúlik vissza, amikor is a vádhatóság megállapítása szerint a volt államtitkár - kihasználva pozícióját - vizsgálatot indított egy Somogy megyei vadászat ügyében. Akkor az ügyészség kénytelen volt felfüggeszteni a nyomozást, mivel az Országgyűlés nem szavazta meg a volt államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését, így nem lehetett őt kihallgatni.
Mindebből nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy a gyanúsított nem más, mint Keller László volt szocialista országgyűlési képviselő, Medgyessy Péter miniszterelnök kormányának közpénzügyi államtitkára. A lap információi szerint a főügyészség megállapította, hogy Keller László hivatali helyzetével visszaélve, a jogszerűség látszatát keltve, jogosulatlan adatgyűjtést folytatott, s az így megszerzett információkat politikai célokra használta fel.
Forrás: Magyar Nemzet Online
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- A strandok többségében május második...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

