Forgalmi és jogsi nélkül, térdig begipszelve vezetett egy sofőr
2020. június 09. kedd 15:00

A rendőrök előállították egy sofőrt, aki forgalomból kivont autóval, érvényes vezetői engedély, valamint kötelező felelősségbiztosítás nélkül vezetett, úgy, hogy az egyik lába térdig be volt gipszelve.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden azt közölte a police.hu honlapon, hogy az autóst Szendrőládon állították meg.
Kiderült, hogy a férfi hamis ukrán vezetői engedélyt adott át nekik.
A gumiabroncsok is annyira kopottak voltak, hogy az a biztonságos közlekedést veszélyeztette - tették hozzá.
A hatóság a szabálysértőt 12 hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és 170 ezer forint pénzbírsággal sújtotta.
A tiszaderzsi férfi a rendőröknek azt mondta, hogy soha nem járt Ukrajnában, a jogosítványa pedig hamis, ezért az edelényi kapitányság közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt is vizsgálatot folytat.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Az ősszel is folytatódnak az...
- Már fél éve hiába keresnek egy...
- Idén is megrendezik Fekete István...