Fordulat: ismét emelkedhetnek a reálbérek Magyarországon
2023. október 24. kedd 15:45

A KSH adatai szerint augusztusban 15,2 százalékkal, azaz egy év alatt 73 ezer forinttal 555 900 forintra emelkedett a bruttó átlagkereset. „Ez azt jelenti, hogy a Gyurcsány-korszakhoz képest a munkavállalók átlagosan majd háromszor több fizetést visznek haza, mint korábban" - így kommentálta a kedden megjelent legfrissebb adatokat Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Az MTI-hez eljuttatott közleményében az államtitkár különösen nagy eredménynek tartotta, hogy ez idő alatt a minimálbér és a garantált bérminimum is több mint háromszorosára nőtt, miközben 1 millióval dolgoznak többen.
Az államtitkár szerint kijelenthető, hogy a kormány sikeres inflációcsökkentő lépéseinek köszönhetően - mint az online árfigyelő vagy a kötelező akciózás - augusztusban minden bizonnyal megállhatott a fizetések vásárlóerejének mérséklődése, hiszen a reálbérek minimális mértékben, azaz mindössze 1 százalékkal csökkentek, a szeptemberi adatok pedig már reálkereseti fordulatot jelezhetnek. Ezzel visszatérhet a korábbi években megszokott, reálbéremelkedési korszak.
Czomba Sándor hozzátette, hogy a munkaadók és munkavállalók folyamatban lévő tárgyalásai alapján pedig a fizetések vásárlóerejének érdemi növekedése jövőre is folytatódhat, ugyanis a legkisebb keresetek érezhető mértékben emelkedhetnek. A gyarapodó reálkeresetek lökést adhatnak a fogyasztásnak, így az ismét növekedésnek indulva hozzájárulhat a gazdasági bővülés helyreállításához. A kormány célja változatlan, a családok és a munkahelyek védelme érdekében 2023 az inflációcsökkentés, 2024 a növekedés éve lesz.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...