Fokozott figyelmet kér a közutakon a rendőrség
2015. december 26. szombat 12:25

A rossz látási viszonyok és csúszós utak jelentősen nehezítik a közlekedést - hívta fel a figyelmet szombaton a honlapján közzétett közleményében a rendőrség, kiemelve: a közúti balesetek jellemző oka, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekednek.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata azt írta: a köd, a szitáló eső, a nedves, csúszós utak az év utolsó és első hónapjaiban mindennapossá válnak. Főleg éjszaka, de nagyon gyakran a nappali órákban is jellemző lesz a fagypont körüli hőmérséklet. A száraz és nedves útszakaszok hirtelen válthatják egymást, ami fokozott óvatosságot és figyelmet kíván a sofőröktől. Nagyobb követési távolságot kell tartani, figyelemmel kell lenni a megnőtt fékútra, a megváltozott manőverezési képességre, a gumiabroncsok csökkent tapadására - sorolta a rendőrség.
Kitértek arra is, hogy esős, latyakos időben, amikor a járda mellett áll vagy folyik a víz, nehéz az úttesten átkelni. Ezért - mint kiemelték - ilyenkor előfordulhat, hogy a gyalogosok kellő körültekintés nélkül lépnek az úttestre.
"A rendőrség kéri az úton lévőket, hogy a megváltozott időjárási viszonyoknak megfelelően, fokozott figyelemmel és körültekintően közlekedjenek, különösen figyeljenek a gyalogosokra, kerékpárosokra" - olvasható az ORFK közleményében.
MTI - Fotó: MTI / Donka Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...

