Fodor Maliéknak köszönheti? VIDEÓ!

2008. június 07. szombat 15:09

Fodor Maliéknak köszönheti? VIDEÓ!
Fodor Gábort választották a Szabad Demokraták Szövetsége elnökévé a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén szombaton Budaörsön. Összesen 693 küldött szavazott, Fodor Gábor 346, Kóka János 344 voksot kapott, 3 szavazat érvénytelen volt. .

Az SZDSZ új elnöke azt mondta, a feladat, amit kapott rendkívül felemelő és egyben rendkívül nehéz. Kijelentette: kemény munkával sikereket fognak elérni.

Nézze meg az Index videóját:

Fodor Maliéknak köszönheti?




Fodor Gábor köszönetet mondott azoknak, akik rá szavaztak, és azoknak is, akik nem. Azok, akik Kóka János táborához tartoztak, mindig emlékeztettek arra, hogy egyikünk sem tökéletes - közölte.

"Mindig oda kell figyelnünk a másik véleményére. Soha nem lehet kizárólagos vélemény egy pártban, hanem mindig demokratikus vitát kell folytatni" - mondta.

Hozzátette: olyan szereppel tüntették ki most a küldöttek, amelyet előtte Kis János, Tölgyessy Péter, Pető Iván, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Demszky Gábor és Kóka János töltött be.

Az új elnök felhívta a színpadra Kóka János leköszönő pártelnököt és megköszönte neki az elmúlt egy évet, hogy töretlen hittel, lendülettel képviselte a szabad demokrata értékeket.

Névjegy

Fodor Gábor 1962. szeptember 27-én született Gyöngyösön.
1987-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi doktorátust szerzett. 1984-86 között a Szakkollégiumi Értesítő főszerkesztője. 1988-89-ben a Bibó István Szakkollégium nevelőtanára, ezzel párhuzamosan 1988-90 között szabadfoglalkozású kutatóként a Soros Alapítvány által támogatott Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa. 1990-től az ELTE ÁJTK Filozófia Tanszékén tanársegédként oktatott.
1988. március 30-án a Fiatal Demokraták Szövetségének egyik alapító tagja, szóvivője, 1993 áprilisától a párt egyik alelnöke volt. 1993 novemberében kilépett a Fideszből.
1994 októberétől a Szabad Demokraták Szövetségének tagja, 1996 novemberétől az SZDSZ ügyvivője, 2003 óta a párt Heves megyei szervezetének elnöke.
1994. július 15-től 1995. december 31-ig a Horn-kormány művelődési és közoktatási minisztere volt.
1990-től 1995 májusáig a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyar egyesületének elnökeként tevékenykedett. 1991-93 között az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja volt.
1990 óta országgyűlési képviselő. 1990-93 között a Fidesz képviselője, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke volt. A pártból való kilépésével egyidejűleg visszaadta képviselői mandátumát is. Az 1994-es választások óta minden ciklusban az SZDSZ színeiben jutott mandátumhoz. 2002-2006 között az alkotmány- és igazságügyi bizottság, 2006 óta az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság alelnöke.
Fodor Gábor az SZDSZ 2007. március 30-31-én megtartott tisztújító küldöttgyűlésén elnökjelöltként indult, de akkor Kóka Jánossal szemben alulmaradt az elnöki posztért folyó választáson.
2007. május 7-től 2008. április 30-ig környezetvédelmi és vízügyi miniszterként dolgozott.

Fodor Gábor azt javasolta a küldötteknek, hogy Demszky Gábor főpolgármestert válasszák meg a párt ügyvivőjének. "Én Demszky Gábor nélkül nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy sikeres lesz az ügyvivői testület" - fogalmazott.

Kóka János az eredményhirdetés után azt hangsúlyozta, hogy a verseny lezárult és eljött az együttműködés ideje. Azt javasolta utódjának, hogy holnaptól fogjanak össze, egyesítsék erőiket és ezáltal "vigyük be a liberális pártot az európai és a magyar parlamentbe".


KORÁBBAN ÍRTUK:

Délig a 753 küldöttből 693-an regisztráltak. Az SZDSZ elnöki posztjáért Kóka János és Fodor Gábor szállt harcba.


Kóka nem akar újabb koalíciót

Ne akarjunk most újabb koalíciót - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke, elnökjelöltje szombaton Budaörsön, a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén.

Akkor leszünk ott a Magyar Országgyűlésben és az Európai Parlamentben, ha megőrizzük függetlenségünket, ne akarjunk most újabb koalíciót - jelentette ki a pártelnök, aki azt ígérte, tartalmi politikát folytató, független liberális párt lesz az SZDSZ.

A politikus április 27-ét, az SZDSZ koalícióból való kilépéséről döntő küldöttgyűlésének napját a függetlenség napjának nevezte. Szavai szerint új politikai tér nyílt a párt előtt, és nem lehet sem egy Gyurcsány Ferenc vezette, sem egy másmilyen MSZP-vel koalíciót kötni.

"A sodródás, koalíciós elszürkülés helyett maradjunk független, konstruktív ellenzéki párt" - közölte.

Kóka János szerint a kisebbségi kormány sorsa az SZDSZ-en is múlik, jobb költségvetés készülhet ősszel, mint bármikor a koalíciós kormányzás alatt, az SZDSZ-nek van programja az adócsökkentésre.

Hozzátette: programjuk három év alatt ezer milliárd forintos adócsökkentésről és az egykulcsos adó bevezetéséről szól.

Az SZDSZ elnöke pártja alacsony népszerűségét azzal magyarázta, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy tudott "minden liberális témát elszívni előlünk, hogy azok egy centivel sem jutottak közelebb a megvalósulás felé". "Ő liberálisabb volt a liberálisoknál, legalábbis szóban" - fűzte hozzá.

A politikus szerint a népszerűségvesztés másik oka, hogy a koalícióban az SZDSZ-nek jutott a reformok kellemetlen része. Mint mondta, lehet, hogy már tavaly nyáron, a koalíciós szerződés kiegészítésekor ki kellett volna lépni a koalícióból.

"Nem az a baj, hogy túlságosan hirtelen döntöttünk a kilépésről, hanem az, hogy túlságosan későn" - mondta.

A pártelnök szerint nem tett jót az SZDSZ-nek a párt borsodi botránya. Amikor kiderült, hogy egyesek csaltak, ahelyett, hogy a felelősöket kitettük volna a pártból, az egész ügyet magunkra húztuk - mondta.

Kóka János beszélt arról, hogy folytatni szeretné a pártelnöki munkáját, és szerinte ha az SZDSZ jól akar szerepelni a következő választásokon, akkor a helyi ügyeket be kell rántani a politika centrumába.

Az SZDSZ-es politikus a párt egységéről szólva azt mondta, az SZDSZ-ben mindenkinek kell, hogy legyen módja és lehetősége az érvényesülésre. "Ezt hívom én új koalíciónak. Koalíciónak a párton belül" - fogalmazott.

Kóka János azt mondta, tisztában van erősségeivel, és jól ismeri gyengéit is, képes szervezni és vezetni a pártot, és képes csapatban játszani.

Megjegyezte, azt is tudja, hogy nem elég népszerű, és az SZDSZ programjával sok ellenséget is szerzett. Hozzátette: "az általam vezetett pártban nyitva a pálya, szabad a tér mindenkinek, aki hajlandó népszerűségét a párt érdekében kamatoztatni".
Ha 2009-ben nincs az elvárt siker, akkor tudni fogja, mi a dolga - közölte.


Fodor Gábor a változás mellett

Sodródás vagy változás, ultimátumok vagy párbeszéd, nagyotmondás vagy hiteles, őszinte politizálás között kell választani - mondta Fodor Gábor szombaton az SZDSZ rendkívüli küldöttgyűlésén Budaörsön.

"Én a változást, a hiteles, őszinte politizálást választom" - jelentette ki a szabad demokrata elnökaspiráns.

Fodor Gábor beszédében meggyőződésének adott hangot, hogy aki szerint az önállóság azon múlik, hogy koalícióban vagy ellenzékben vannak, az súlyosan téved.
Szerinte az önállóság azon múlik, hogy kiszolgáltatott, zsarolható párt-e az SZDSZ vagy magabiztos, támogatottsággal rendelkező erős párt.

Programbeszédében Fodor Gábor hangsúlyozta, hogy amit ő ajánl, az több mint önállóság: az erő, a nyitottság, a demokratikus értékek védelme. Hozzátette: olyan célokat, olyan stratégiát kell megfogalmazniuk, amely biztosítja az önállóságot, de egyúttal garancia arra is, hogy az SZDSZ eredményesen szerepel jövőre az európai parlamenti választásokon, önálló listán jut a parlamentbe és megerősödik az önkormányzatokban.

Az elnökjelölt szerint a koalícióból való kilépés önmagában nem fordulat, csak a párt többéves politikájának folytatása "a választóinknak azt üzentük, hogy nem tudtunk megbirkózni a közös kormányzás feladatával. Megint tehetetlennek látnak bennünket. A fordulat az lesz, amikor cselekvőképesnek és hitelesnek tartanak minket".

Fodor Gábor szerint igazuk van azoknak, akik az ellenzéket okolják a kialakult helyzetért, mert az az ellenzék, amely kifordítva a népszavazás intézményét megbénítja az ország érdekét szolgáló átalakításokat, az felelőtlen, demagóg és kormányképtelen. Hozzátette, hogy ez a Fidesz az ő politikai ellenfelük.

Megjegyezte, azoknak is igazuk van, akik szerint nagy a szocialisták felelőssége abban, hogy ide jutottak, mert az MSZP letért a közös útról és a szocialisták jelenlegi politikája valószínűtlenné teszi az új együttműködést.

Az SZDSZ felelősségét boncolgatva úgy fogalmazott, nekik nem elég tudniuk a helyes utat, azt el is kell fogadtatniuk, mert az igazi felelős politizálás az, ami újra megteremti a választók bizalmát.

Fodor Gábor kitért arra is, hogy amit Kóka János ajánl az SZDSZ-nek és az országnak, az az ultimátumok politikája. Hozzátette, meggyőződése szerint ez bukáshoz vezet és kiviszi az SZDSZ-t a parlamentből. "Amit én ajánlok: gyakorlatias, megvalósítható program. Amit én ajánlok: világos stratégia, amely kimondja, ellenzéki párt vagyunk".

Hozzátette, nem maradhattak a koalícióban, mert a szocialisták letértek a közös útról. Arra kell felkészülni: az SZDSZ ellenzékben fog politizálni a 2010-es választásokig, de nem fordulhat még egyszer elő, hogy készületlenül éri őket a politikai helyzet megváltozása.

Fodor Gábor szerint éppen ezért fel kell készülniük az előrehozott választásra. Ezt az SZDSZ csak akkor támogathatja, ha a pártok megállapodnak abban, hogy a következő kormány nem módosíthatja az alkotmányt, a választási és az állampolgárságról szóló törvényeket.

Ellenzéki pártként viszont elvárják, hogy a kormány hozza nyilvánosságra cselekvési programját.

Az elnökjelölt kitért rá, le kell zárni az ultimátumok és a kinyilatkoztatások korszakát, párbeszédet kell kezdeni. Véleménye szerint Magyarországot gúzsba köti a kisebbségi kormányzás tehetetlensége és foglyul ejtette a nagypártok élet-halál harca. Azt ajánlotta, az SZDSZ legyen a párbeszéd pártja.

Saját megválasztása esetére azt ígérte, hogy elnökként világos stratégiát, szavak és tettek összhangját, valamint megvalósítható programot ajánl a liberálisoknak.
Fodor Gábor szerint a változás arról szól, hogy nyitott párttá tegyék az SZDSZ-t.

Megígérte, hogy elnökként bevonja az ügyvivői testület munkájába a megyei elnököket és a fővárosi elnököket. Egyúttal azt szeretné, hogy visszatérjenek az SZDSZ-be azok, akik korábban elfordultak a párttól.



Képünkön: Kóka János a párt elnöke és Fodor Gábor, a szabad demokraták ügyvivője (b) kezet fog az SZDSZ rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Budaörsön. A tanácskozáson megválasztják a pártelnököt, az ügyvivő testület tizenkettő, és az országos tanács húsz tagját.

MTI - Fotó: Beliczay László