Fodor: hiteles SZDSZ-re van szükség
2008. május 29. csütörtök 09:08
A liberális párt elnökjelöltje erről kampánykörútjának kaposvári állomásán beszélt.
Megválasztása esetén az SZDSZ a jelenleginél határozottabb ellenzéki szerepfelfogást fog képviselni - mondta Fodor Gábor, hangsúlyozva: nem lesznek látszatellenzéki párt, és nem támogatják szavazataikkal automatikusan a kormánypártot.
A közelgő, június 7-én esedékes pártelnök-választásról szólva hangsúlyozta: valódi választás lesz, mivel különböző programok, elképzelések között kell választaniuk a küldötteknek.
Az elnöki posztra ugyancsak aspiráló Kóka János jelenlegi pártelnökről azt mondta: abban nincs vita kettőjük között, hogy független, önálló és erős SZDSZ-re van szükség, miként azt ellenfele hangoztatja a mostani kampányában. Már csak azért sincs - tette hozzá Fodor Gábor, mert az előző pártelnöki kampányban ezek éppen az ő jelszavai voltak.
Nem ez a kérdés tehát, hanem az, hogy eredményes vagy eredménytelen-e a párt - mondta a liberális politikus, aki úgy vélekedett: most nem eredményes, de megválasztása esetén képes lesz azzá tenni az SZDSZ-t.
Kérdésre válaszolva kifejtette: a nyitottság jegyében minden párttal, így a Fidesszel is törekszenek a párbeszédre, noha kétségtelen, hogy a két párt programja meglehetősen távol áll egymástól. "Rövid távon nem látom az együttműködés lehetőségét" -
szögezte le Fodor Gábor.
Az MSZP-vel való ismételt koalícióról azt mondta: ahogy múlik az idő, egyre kevésbé lát erre esélyt. Természetesen nem zárja ki a lehetőségét, de "más módon és más feltételekkel mint eddig" - tette hozzá a politikus.
Fodor Gábort szerint a megyei, illetve fővárosi választmányok 13:10 arányban őt látnák szívesen az SZDSZ elnökének.
Somogy megyében egyébként Kóka János jelölését támogatta a választmány.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...