Figyelmeztetés és óvadék előzheti meg a bírságokat
2017. október 17. kedd 16:30

Az Országgyűlés kedden új törvényt hozott a közigazgatási szabályszegések szankcióiról, amivel létrehozta a - közigazgatási bírságot enyhébb esetekben megelőző - figyelmeztetést és óvadékot.
A képviselők 146 igen szavazattal, 27 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett fogadták el a Miniszterelnökséget vezető miniszter fokozatos szankcionálás elvére épülő javaslatát, amivel egységesítették a közigazgatási hatósági eljárásokon megállapított szankciók rendelkezéseit.
Az új jogszabály bevezeti a figyelmeztetés lehetőségét, amellyel a jogsértő cselekmények elkövetését kívánja megelőzni a kormány. Az elfogadott előterjesztés indoklása alapján a figyelmeztetés nem jelent közvetlen joghátrányt az ügyfeleknek és kisebb mértékben veszi igénybe a jogalkalmazó kapacitásait.
A parlament emellett létrehozta a közigazgatási óvadék intézményét is, amely a figyelmeztetés és a közigazgatási bírság közti átmenetet jelenti. A közigazgatási óvadék egy év jogkövető magatartás után visszajár az ügyfélnek, ami a kabinet szerint szintén a további jogsértések elleni motivációt jelent.
A törvény emellett kimondja, hogy a hatóság legfeljebb a kiszabható legmagasabb közigazgatási bírság összegének csak a felét szabhatja ki azokra, akiket a megelőző három évben nem bírságoltak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Egymással vívtak roppant szoros...