Fideszes körzetben nyert MSZP-s jelölt Szolnokon
2012. december 09. vasárnap 22:29
28 százalékos részvétel mellett a Magyar Szocialista Párt jelöltje nyerte a vasárnap tartott időközi önkormányzati választást Szolnokon, a 7. számú egyéni választókerületben, ahol az utóbbi nyolc év választásai hagyományosan a Fidesz-jelöltek győzelmét hozták.
Az alföldi megyeszékhely szandaszőlősi részében azért kellett a választást kiírni, mert a 2010-ben megválasztott képviselő, az október elsejétől Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormánybiztosnak kinevezett Kállai Mária (Fidesz) visszaadta mandátumát.
Ráczné Terenyei Márta, a helyi választási iroda vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az 5476 választásra jogosult állampolgár közül 1552 élt szavazati jogával, így a részvételi arány 28 százalékos volt. A voksok közül hetet érvénytelenítettek.
Az 1545 érvényes szavazatból:
Petrovay Zoltán (MSZP) 703-at,
Hegyiné Mladoniczki Éva (Fidesz) 531-et,
Kézér Tamás (Jobbik) 187-et,
Szabó Zsolt (LMP) 112-öt,
míg Bánvölgyi Attila (Munkáspárt) 12-öt kapott.
Iváncsik Imre, az MSZP Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke jelöltjük győzelme után az MTI-nek azt mondta: véleménye szerint alapvető fordulat állt be hazánkban pártok megítélésében. Az emberek elégedetlenek a Fidesz politikájával, elegük van az állandó múltba való mutogatásból, és csalódtak a kormány valamint a helyi önkormányzat tevékenységében. Külön öröm számukra, hogy a választási kampányban negyven fiatal segítette munkájukat - tette hozzá.
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

