Fidesz: újabb milliárdok a kormányzati negyedre
2008. június 06. péntek 19:26
Cser-Palkovics András szerint a "hatalommal való visszaélés minősített esete", hogy a kormány a magyar emberek pénzéből újabb 3,8 milliárd forintot költ el a korábban már leállított "luxusberuházásra, a kudarcba fulladt nagy ingatlanbizniszre". A döntést megmagyarázhatatlannak, felháborítónak, arcpirítónak minősítette.
Mint mondta, sajtóhírek szerint a pénz egy jelentős része beruházási és tanácsadói kiadásokra megy el, a másik része pedig a projekttársaság év végéig szükséges működési költségeit fedezi. A fideszes politikus szerint ugyanakkor kérdés, milyen tanácsadási és működési kiadások vannak egy olyan beruházásnál, amelyet már leállítottak.
Hangsúlyozta: ha a Fidesz kerül hatalomra, kivizsgálja a beruházást. Kitért arra, hogy az új polgári kormánynak meg kell majd vizsgálnia, mire és miért költött a kormány, kik húztak ebből hasznot, és hogyan lehet felelősségre vonás nélkül közpénzből elkölteni ennyi pénzt egy olyan beruházásra, amely nem is fog megvalósulni.
A helyettes pártszóvivő felszólította a kormányt, hogy június 30-ig, az Országgyűlés által szabott határidőig ezzel az összeggel is számoljon el, az erről szóló dokumentációt ne semmisítse meg, ne tüntetesse el.
Cser-Palkovics András szerint ki kell derülnie az igazságnak, a felelősségnek, annak, hogy kik és milyen szerződéseket kaptak, "kiknek a barátai, haverjai, volt üzletfelei a haszonélvezői ennek a projektnek".
Budai Bernadett kormányszóvivő a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján minderre azt mondta, hogy nyolc hónapja ismert az az összeg, ami a 2008-as költségvetésben szerepel a kormányzati negyed projekttel összefüggésben.
Ennek megfelelően az idei büdzsében 8,2 milliárd forint szerepel a kormányzati negyed költségeire, ám ebből 4,4 milliárdot nem költenek el, így visszakerül a költségvetésbe - mondta a kormányszóvivő. Hozzátette: a fennmaradó 3,8 milliárd forintból 1,6 milliárdot költenek a MÁV-tól vásárolt telek költségeire, 2,2 milliárdból pedig a kormányzati negyed projektiroda gazdálkodik.
"Ennek az összegnek az a célja, hogy a még fennmaradt tartozásokat, kiegyenlítetlen számlákat, amelyek mögött valós teljesítés van, kifizessék" - mondta Buda Bernadett.
A szóvivő elmondta még, hogy ebből az összegből is lesz várhatóan megmaradó rész, amivel a projektiroda elszámol a Pénzügyminisztériumnak, a kormány pedig június 30-áig ugyancsak elszámol a kormányzati negyed költségeivel.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...