Fidesz: több állás is lehetne kevesebb pénzből
2009. szeptember 27. vasárnap 13:32
A Fidesz szerint több megváltozott munkaképességű ember kaphatna állást kevesebb pénzből, ha a kormány nem teremtett volna kaotikus viszonyokat - közölte a párt szakpolitikusa vasárnap Budapesten.
Czomba Sándor sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a jelenlegi rendszerben egymással versenyezteti a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket, ám az egyik támogatotti csoportba tartozók lényegesen több pénzt kapnak, mint a többiek.
Emlékeztetett arra, hogy a költségkompenzációs támogatásban részesülő 44 cég idén 9 ezer embert foglalkoztatott, és ehhez 10 milliárd forint állami támogatást kapott, míg a rehabilitációs költségtámogatást elnyerő 21 cég 19 ezer embernek adott munkát, és ehhez 31,4 milliárd forintot kaptak.
Czomba Sándor szerint így előbbiek nem tudnak megjelenni a piacon, mert a több támogatást elnyerők kiszorítják őket onnan.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyarországon is kimutatták a...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...