Fidesz: nem megfelelően halad a lakosság beoltása
2009. november 18. szerda 19:55
Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa ezt azután mondta budapesti sajtótájékoztatóján, hogy az epidemiológiai központ szerdán bejelentette: elérte a járványos szintet az új influenzavírus okozta megbetegedések száma.
A fideszes képviselő úgy vélekedett, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet "extraprofitja", amelyet az oltóanyag tárolásáért és szállításáért kap, illetve az emiatt drága vakcina távol tartja az emberek egy részét az oltás beadatásától. (Pesti Imre már kedden is felhívta a figyelmet arra, hogy álláspontja szerint azért drága az új típusú influenzavírus elleni oltóanyag, mert az állam ebből is üzletet csinál, a járványból is hasznot akar húzni.)
Egy felelős magyar kormánynak, illetve egészségpolitikának nem az a feladata, hogy azokkal fizettesse meg az ingyenes oltóanyagot, akik azt meg tudják vásárolni - jelentette ki.
Pesti Imre az oltópontokkal kapcsolatban azt mondta: ha valaki ott szeretne oltást kapni, háromezer forintot kell fizetnie.
A politikus kifejtette, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásától eltérően Magyarország mindössze nyolc százaléknyi vírusellenes készítményt tartalékol: 2,5 millió helyett csak 800 ezer adagot. A kormányzat nem készült fel antivirális szerekből úgy, ahogyan azt a WHO elvárná Magyarországtól - közölte.
Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi főosztályának vezetője egy szerdai budapesti konferencián elmondta: a legfrissebb adatok szerint a 46. héten 22 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz. (A járványküszöb a heti 20 ezer megbetegedés.)
A szakember közölte: az elmúlt héten az előző héthez képest 30 százalékkal emelkedett az orvoshoz fordulók száma. A legtöbb megbetegedés Pest megyében volt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem félezren dolgozhatnak majd a...
- Napos, kora nyáriasan meleg napunk...
- Várja új hallgatóit a Pécsi Püspöki...
- Mohácsi, majd pécsi...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Péntekig lehet nevezni a Virágos...
- A hűvös május miatt elhúzódik az idei...
- Amikor még a pécsi belvárosban is...
- 180 milliót csalt ke egy pécsi nő...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...