Fidesz: Gyurcsány, el a kezekkel a gyestől!
2008. május 29. csütörtök 12:26
Selmeczi Gabriella felidézte, hogy a sajtóban megjelent információk szerint a kormány a gyes rendszerének átalakítását tervezi, és a miniszterelnök felesége, Dobrev Klára is arról beszélt, hogy idejétmúltnak tartja a támogatási rendszert.
A fideszes politikus szerint az eddigi reformok is mindig arról szóltak, hogy a kormány pénzt vett el az emberektől, így most is ez várható.
"El akarják venni a gyest, mi erre vagyunk felkészülve, és ebbe az irányba mutatnak az információk. Mi azt üzenjük a családoknak, (...) hogy számíthatnak a Fideszre, Gyurcsány Ferencnek pedig azt üzenjük, hogy tisztelt miniszterelnök úr, el a kezekkel a gyestől!" - mondta Selmeczi Gabriella.
Arra a felvetésre, hogy a sajtóban megjelent információk szerint nem vennék el gyest, csak az eddigi három év helyett két év alatt fizetnék ki teljes összegét, Selmeczi Gabriella azt mondta: eddig is minden átalakítás úgy kezdődött, hogy szakértői köntösbe öltöztetve elkezdtek valamiről beszélni, majd a híreknek mindig az lett vége, hogy reform címén spóroltak embereken.
Szerinte a jelentősen emelkedő megélhetési költségekre tekintettel az lenne korrekt, ha a kormány elvonások helyett azon gondolkodna, hogyan emelheti meg a gyest.
Selmeczi Gabriella kérdésre válaszolva kijelentette: ha polgári kormány alakul, akkor visszaadják az elvett forintokat, és ahogyan 1998 és 2002 között történt, ismét fő szempont lesz a gyermekvállalás ösztönzése.
Szerinte ugyanis ma a kormány politikája azt jelenti, hogy a gyermek vállalása egyenlő szegénység vállalásával.
A Világgazdaság múlt héten írt arról, hogy egyelőre csak ötletként merült fel a szocialista kormány oldalán, hogy készüljön javaslat a gyes kifizetésének módosítására. Az egyik terv szerint a támogatást az eddigi három év helyett két év alatt fizetnék ki, így a keretösszeg nem változna, csupán pénzügytechnikai változás történne.
A Fidesz múlt heti, ugyanebben a témában tartott sajtótájékoztatójára reagálva Budai Bernadett kormányszóvivő azt mondta: a gyes és a gyed rendszeréről folyik a szakmai egyeztetés. A kormánynak az a célja, hogy rugalmasabbá váljon a rendszer.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A Mecsekről száguldott Pécs...