Fidesz: drasztikus gyógyszeráremelés várható
2008. június 02. hétfő 13:27
A napokban a sajtóban megjelent információk szerint júniustól újabb harminc gyógyszerért kell többet fizetni; többek között több népszerű vérnyomáscsökkentő, tápszerek, savcsökkentők és antibiotikumok ára emelkedik jelentős mértékben.
Sajtóhírek szerint a drágulás oka a gyógyszer-gazdaságossági törvényben előírt folyamatos, negyedévente esedékes támogatáscsökkentés.
Pesti Imre ennek kapcsán azt mondta: a gyógyszeráremelés a társadalom legelesettebb rétegeit érinti, hadüzenet a szegények és a nyugdíjasok számára. Szerinte az újabb emelés egyre mélyíti szociális válságot, és szociális katasztrófával fenyeget.
Kitért arra, hogy a vérnyomáscsökkentők árának emelkedése sok embert érint, hiszen Magyarországon majd minden ötödik ember szenved hipertóniában, a tápszerek árának növekedése pedig a gyermeket vállaló családokat érinti hátrányosan.
A fideszes képviselő hangsúlyozta: az árak nem a gyógyszerártók miatt emelkednek, hanem azért, mert csökken a készítmények állami támogatása. Szerinte ez is azt mutatja, hogy a kormány kezéből kicsúszott az ország és a gazdaság irányítása, "a kisebbségi kabinet egyre mélyebbre csúszik a tehetetlenségben".
A kisebbségi kormány már most megbukott a magyar társadalom felé, minél tovább marad, annál mélyebb lesz a szociális válság Magyarországon - fogalmazott Pesti Imre.
Székely Tamás egészségügyi miniszter a múlt héten arra a kérdésre, hogy nyáron drágul-e mintegy harminc gyógyszer ára, azt mondta: a gyógyszerek ára nem emelkedik, "mert a gyógyszer-gazdaságossági törvény arról szól, hogy egy folyamatos fixesítés keretében negyedévente a befogadott generikus készítmények hatására hogyan csökken a támogatás mértéke".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...